Coaching

A változások elérésének egy forradalmian új módját, a Tiszta módszereket a BBC, az NHS (az angol egészségügyi szolgáltató), a PricewaterhouseCoopers, és a holland rendőrség már használja. Immár Magyarországon is elérhető!

Az eredetileg pszichoterápiás módszerként indult Tiszta technikák David J. Grove nevéhez köthetőek. A „tiszta” szó ebben a kontextusban azt jelenti, hogy ezekben a  módszerekben a kérdező fél a lehető legkevésbé próbálja meg befolyásolni a válaszolót. A Kérdések úgy vannak kidolgozva, hogy a kérdező nem tudja a beszélgetésbe belevinni saját előfeltevéseit, világnézetét, hiedelemrendszerét, vagyis nem tudja befolyásolni a másik megnyilatkozásait.

A Tiszta Kérdések olyan felfedezésekkel és lehetőségekkel ajándékozzák meg a válaszolót, amelyekről addig soha nem is álmodott, ezek mély változásokhoz vezethetnek, s mindezt a saját erejéből tudja elérni!

A kérdések általában a válaszadó gondolatai, érzései, viselkedése alatt meghúzódó metaforákhoz szólnak. A tudattalan szintjén működő metaforák ugyanis sokkal mélyebb megtapasztalását garantálják az adott problémának vagy kérdésnek, s megoldás-generáló potenciáljuk is jóval nagyobb.

A kérdések mennyire képesek befolyásolni a választ? Ezt egy a pszichológia mezejéről származó példával illusztrálnám. 1974-ben végezte Loftus és Palmer az alábbi kísérletet: 150 résztvevőnek bemutattak egy 1 perces filmet, amely két autó közlekedési balesetéről szólt. Egy hét múlva visszahívták a résztvevőket és két csoportra osztották őket. Az egyik csoportnak azt a kérdést tették föl, hogy „Látott-e üvegcserepeket, amikor a két autó egymásnak rohant?”. A másik csoport ezt a kérdést kapta: „Látott-e üvegcserepeket, amikor a két autó egymásnak koccant?” Az első kérdésre válaszolók több mint kétszer olyan valószínűséggel láttak üvegcserepet, mint a második kérdésre válaszolók, miközben az eredeti filmen egyáltalán nem volt üvegcserép.

Miért működik?

A Tiszta Kommunikáció segítségével a válaszadó teljes szabadságot kap elképzelései kifejtésére, aminek nyomán a lehető legjobb megoldás születhet meg számára. A közvetlenül a jobb agyféltekéhez szóló Tiszta Kérdésekre válaszolva saját bölcsességével, erejéből merítve küzdheti le az előtte álló problémákat.

  1. Mivel csak a saját megoldásai jelennek meg a beszélgetésben, így nincs ellenállás, amit le kellene küzdeni – gondoljunk csak arra, mennyire szoktuk megfogadni a nekünk adott tanácsokat.
  2. A Tiszta Kérdések az emberi megértés és gondolkodás alatt meghúzódó metaforákat érik el. Ha metaforáink megváltoznak, megváltozik a világlátásunk, megértésünk, viselkedésünk, érzelmeink és gondolkodásunk.
  3. Mivel teljesen belülről generálódott a megoldás, annak megvalósításához jóval kevesebb erőkifejtésre lesz szükség. Egy integráns megoldást fedeztünk fel, ami teljesen megfelel a válaszadó akkori helyzetének, így annak végrehajtása szinte automatikusan, magától értetődően fog megtörténni. Az előtte álló problémák egyszerűen lehetőséggé válnak, anélkül hogy akár a kérdező, akár a válaszoló különösebb erőfeszítést tenne.
  4. Ráadásul mindennek folyományaként a kérdező és a válaszoló közötti kapcsolat megjavul.

Egy adott cél eléréséhez egyrészt hatalmas segítség lehet, ha a coachee mélyebben megérti, hogy mik azok a tényezők, amelyek eddig akadályozták célja elérésében. Másodsorban a metaforák szintjén megjelenő cél nem csak sokkal mélyebb megértést kínál, hanem be is „programozza” az agyat annak elérésére. A cél elérésének metaforikus előhívása jóval több, mint egyszerű vizualizáció (bár az is gyakran működik). Ez a mentális kép saját benső bölcsességünkből ered és gyakorlatilag kikövezi utunkat a siker felé. Kapunk egy belülről származó, kiapadhatatlan erőforrást, amelyre onnantól támaszkodhatunk a cél elérése során.

Egy példa

(M = Manager C = Coach)

  • M: Meg szeretném érteni, hogy miért nem sikeresebb a cégünk.
  • C: És amikor meg szeretnéd érteni, hogy miért nem sikeresebb a cégetek, a cégetek mihez hasonlít?
  • M: Hááát, talán olyan, mint egy jól összerakott gépezet.
  • C: És milyen gépezet lehet ez a jól összerakott gépezet?
  • M: Mint egy kombájn, talán.
  • C: És még valami erről a kombájnról?
  • M: Óhh, rengeteg különböző adaptere van, attól függően, hogy mit takarítunk be.
  • C: És még valami a rengeteg különböző adapterről?
  • M: Fontos az időzítés is. Túl korán vagy túl későn csinálod és elszalasztod a lehetőséget. A betakarítást csak akkor kezdhetjük, amikor a termés pont beérett.
  • C: És mi történik azután, hogy a termés pont beérett?
  • M: Újra kezdődik az egész ciklus.
  • C: És honnan jöhetett ez az egész ciklus?
  • M: Ez a dolgok természetes rendje (kis szünet). Igen. Ez az. Meg kell tanítanunk az újonnan felvett embereket, mi a természetes ciklus. Vagy gyorsítani akarják, vagy túl hamar feladják. Ha tudnák a ciklusokat…

Coaching Esettanulmányok

Ha kíváncsi vagy, itt tudsz bővebben olvasni néhány Tiszta Coachingon részt vett ügyfél történetéről:

Business Coaching a Tiszta Kommunikáció segítségével

    • Fontos döntések előtt áll?
    • Nem jönnek a tervezett eredmények?
    • Nem jön ki néhány munkatársával?
    • Nem működik a marketing?
    • Szeretne fejlődni delegálásban?
    • Kiegyensúlyozatlan a magánélet és a munkahely?
    • Szeretne a problémákra, mint lehetőségekre tekinteni?
    • A munkája néha csak egy munkának tűnik?

Szeretettel várom a következő Tiszta kommunikáció tréningen, vagy jelentkezzen be egyéni beszélgetésre.

Tamás Katalin, MBA

Közgazdászként végeztem a Miskolci Egyetemen, majd szereztem az Egyesült Államokban egy MBA diplomát. Ezt követően marketing vezetőként dolgoztam Magyarországon és Londonban, több száz millió forint nyereséggel járulva hozzá munkaadóim üzletéhez. 2009-ben kezdett el érdekelni a pszichológia, a tanácsadás, a metaforák világa, amiben azóta a leginkább otthon érzem magam. Közben beiratkoztam a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára, hogy diplomával is alátámasszam tudásom.

Szeretném, ha az üzleti életben szerzett nemzetközi tapasztalatom és a terápiás tudásom ötvözése másoknak is eredményeket hozna!

Ha szeretne egy kísérőt, aki valóban támogatni tudja egy mély változásban, ahol nem csak feltérképezzük a lehetséges megoldásokat, hanem a megvalósításban is segítséget kap, jelentkezzen!

Egyeztessünk konzultációs időpontot a 30/364-0-364-es számon vagy az info KUKAC tiszta-kommunikacio.hu címen. Várom jelentkezését!

Posted in: