Egészséges határok 4 lépésben

Komoly veszély leselkedik azokra, akiknek gyermekkorukban nem tanították meg, hol végződnek ők, és hol kezdődik a másik ember. Csak jó határok révén vagyunk képesek gondoskodni magunkról.

Egészséges határok

Jó határaink akkor  vannak, ha valaki, akinek jó határai vannak, megtanította azt nekünk. Kisgyermekként megtanuljuk azt, hogy kik vagyunk mi, és milyen módon tudjuk céljainkat környezetünkben érvényesíteni. Toporzékolunk, hisztizünk, kérünk, megsértődünk, visszavonulunk, sírunk, hízelgünk, vagy bármi mást bevetünk, amiről úgy hisszük, hogy eredményre vezet. Megtanuljuk negmutatni a világban, hogy kik is vagyunk.

Határok - térkép

Határok – térkép

Kommunikációnk láthatóvá teszi, kirajzolja belső térképünket a világról, és hogy mit hiszünk annak működéséről.

A kommunikáció és határaink közötti összefüggés cirkuláris. Nem egyik határozza meg vagy okozza a másikat, hanem körkörösen, oda-vissza hatással vannak a másikra. Akkor tudunk jól kommunikálni, ha jók a határaink és ha jól kommunikálunk, az segít rugalmasan megtartani határainkat.

Diszfunkcionális családok

Ahhoz, hogy meg tudjuk magunkat mutatni a világban, tudnunk kell, hogy kik is vagyunk mi. Diszfunkcionális családokban – amik sajnos egyáltalán nem olyan ritkák, mint szeretnénk, – olyan szabályokat tanulunk meg gyerekkorunkban, amik nem adnak lehetőséget saját magunk megismerésére.

Tökéletesnek lenni

Egy ilyen szabály lehet, hogy tökéletesnek kell lennünk. Ha a szülők azt gondolják, hogy nekik és a gyermeküknek is tökéletesnek kell lennie,  akkor a gyermek bizonyos élményeit, emberi vonásait a szülők érvénytelenítik, nem fogadják el. Így aztán érzéseinek és gondolatainak egy része el lesz tőle zárva, vagyis nem tud egészséges határokat kiépíteni.

Ha például egy gyermek azt mondja szüleinek, hogy „Beteg vagyok”, akkor tulajdonképpen kinyilvánítja határait, és egy azon belüli állapotot: belül, az ő valóságában ez a helyzet. Megosztja a szülőkkel, hogy mi történik őbenne. Ha erre a szülő azt válaszolja, hogy „Nem is vagy beteg”, akkor a gyermek összezavarodik. Befelé figyel, majd kifelé, majd be, megint ki, és mivel azt gondolja, hogy az erős és stabil szülőnek mindig igaza van, ezért saját  élményét megkérdőjelezi. Innentől saját érzékelését gondolja hibásnak. Ennek eredményeképp valóságának egy része disszociálódik, tudatosságán kívülre kerül, önbecsülése és önértékelése pedig csökken.

Ha a szülő a tökéletesség hiányát rója fel egy gyermeknek, pusztán azért vádolja, mert ember.

A “Légy tökéletes” szabály hosszú távú hatásai valójában ennél is rosszabbak. Az ilyen gyermekek másokat fognak keresni, akik segítenek nekik megmondani, kik ők, és mit éreznek. Ez a kívülre irányított figyelem alapvető aspektusa a társfüggőség, vagy a tanult tehetetlenség kialakulásának. Ha valaki nem tudja, hogy ő kicsoda, nem jó a valósággal való kapcsolata, nem tudja megvédeni sem magát, sem saját realitását. Vagy képtelen lesz érezni, hogy egy helyzetben ő hogyan van, vagy ha érzi is, nem fogja tudni kinyilvánítani, hogy ami történik, az neki nem jó.

E kívülre irányultság félelmetes érzését kegyetlen ősznteséggel ábrázolja Ben Aston díjnyertes filmje, amiben egy férfi megszabadul bőrétől, határaitól szerelme kedvéért.

Rugalmatlan határok – ajtók és falak

A gyermek rá van szorulva a szüleire. Szükségleteinek jó részét csak ők tudják kielégíteni. Amikor egy szülőt a gyermek szükségletei zavarják, akkor a gyermek is elkezdi gyűlölni önmagát, és megpróbál nem rászorulni a szüleire. Így egy rugalmas, féligáteresztő határ helyett rugalmatlan, a gyermeket megvédő fal alakul ki, amely a benti világot biztonságban tartja. A bent lévő pedig a fallal körülvett tér rabjává válik.

Vannak olyan családok, ahol egy zárt szobaajtót a család támadásnak vesz.

Határok - ajtók vagy falak?

Határok – ajtók vagy falak?

Ha valakinek nincsenek jó határai, akkor az ahhoz hasonlít, mintha nem lenne ajtó a szobáján. Ha valaki nehéz dolgot mond egy ilyen embernek, mondandója azonnali hatást gyakorol rá. Bármi legyen is az, amit hallott, az ilyen ember elhiszi. Nem veszi észre, hogy be tudja zárni az ajtót, meg tudja védeni magát, vagy akár csak azt elképzelni, hogy a másik ember téved.

Lehetnek olyan szituációk, ahol ezen a bizonyos ajtón a kilincs kívül van. Ezek az emberek általában meg tudják védeni realitásukat, de ha valaki érzékeny területre tapint, akkor ez a kívül lévő ember ki tudja nyitni az ajtót, amin bedob egy bombát, és a benti ember robban.

Ha valakinek jó határai vannak, akkor a kilincs belül van. Amikor ezek az emberek kritikát hallanak, akkor kinyitják az ajtót,  eldöntik, hogy számukra hasznos-e ez az információ, vagy nem. Ha korrekt kritika, akkor a viselkedésükön változtathatnak, úgy, hogy személyiségüknek mélyebb rétegeit ez nem érinti. Csak annak az információnak nyitják ki az ajtót, aminek látják értelmét. Ha úgy gondolják, akkor zárva tartják az ajtót, a mondanivaló visszapattan és nem befolyásolja személyüket. Ez a fajta viselkedés jó határokat jelez.

Persze a határproblémák egy kontinuum mentén helyezkednek el. Van akinek csak 1-2 szituációban van problémája, és van akinek szinte minden megnyilvánulását áthatja valamelyik fent leírt nehézség.

Egészséges határok

A szülő csak akkor tud egészséges határokat átadni, ha neki az van, vagyis valaki őt is megtanította rá. Erre a folyamatra pedig nem csak a család, hanem a tanárok, barátok, tágabb rokonság, tágabb lakóhelyük határai is hatással voltak.

Az angolszász országok, ahonnan az asszertív kommunikáció, vagy az erőszakmentes kommunikáció is indult, kevésbé terheltek történelmileg ebből a szempontból, mint Magyarország. Angliának vagy az USA-nak nem volt annyi problémája a határaival, mint mondjuk az elmúlt 1000 évben a magyaroknak a Kárpát-medencében. Hogy is néznek ki jelenleg a határaink? Hát így:

Magyarország határai

Magyarország, és a benne élők határai

Ezért szokott csönd nehezedni az asszertív kommunikáció tréningcsoportra, amikor azt mondom, hogy a “dühös lettem rád” kifejezés határsértés. Beleivódott a vérünkbe, az anyatejjel szívtuk magunkba, és azóta is gondolkodás nélkül használjuk ezt és más hasonló kifejezéseket.

Legtöbbünknek föl sem tűnik, hogy valójában nem “a másikra vagyunk dühösek“, hanem “földühítjük magunkat”  valamilyen ki nem elégült szükségletünk révén. Ehhez a másiknak annyi köze van, hogy ő is ott volt, amikor ez történt. Dühöm valódi oka egy vagy több ki nem elégített szükségletem, például hogy több figyelemre, tiszteletre, nyugalomra, vagy bizalomra van szükségem az adott helyzetben, nem pedig a másik ember.

Önbizalom

Határainknak az önbizalmunkhoz is sok köze van. Minél inkább ismerjük magunkat és minél jobban képesek vagyunk igényeinket környezetünkkel összhangban kifejezni, annál nagyobb az önbizalmunk. Ugyanez fordítva is igaz. Ha önbecsülésünk megfelelő mértékű, nem okoz komoly problémát, hogy egy helyzetben minden résztvevő fél érdekeit meghallgassuk és megpróbáljunk közösen megoldást találni. Ilyenkor megnyugtatóan képesek vagyunk megvédeni magunkat/realitásunkat és tudunk gondoskodni magunkról anélkül, hogy közben mások jogait sértenénk.

Az egészséges határok 4 lépése

Az egészséges határok három elemét, aspektusát mutatom most be, ami egy negyedik révén érhető el.

1. Meghallgatás

Akinek jók a határai, az képes a másik embert nehéz érzelmi helyzetben is meghallgatni. Teljes figyelmét neki szenteli, nem azon morfondírozik beszélhgetés közben, hogy mit főzzön vacsorára, vagy hogy mit is kéne válaszolnia majd a hallottakra. Egy idő után képes meglátni a másik ember mögöttes igényeit, szükségleteit is a felszín mondatai mögött.

2. Önismeret

Akinek jók a határai, az nem tagadja el valamely aspektusát saját maga és a világ elöl. Nem fordít tengernyi energiát arra, hogy letagadja, elfojtsa azt, hogy ő lusta, képes hónapokig halogatni életbevágó döntéseket, irigykedik a legjobb barátnőjére, a nők és a férfiak iránt is vonzódik, vagy éppen irdatlanul dühös. Elfogadja ezeket a nagyon nehéz és negatívnak címkézett érzéseket, állapotokat, és ezzel együtt próbál meg megoldást találni.

3. Önkifejezés

Akinek jók a határai, az érzi, hogy milyen számára egy adott helyzetben benne lenni, és képes ezt úgy a másik kifejezésére juttatni, hogy az meg tudja hallani. Vagyis: értékelés és ítélet nélkül elmondja a helyzetet, saját érzéseit és szükségleteit, valamint javasol számára elfogadható megoldást. Ez a három elem – meghallgatás, önismeret, önkifejezés – együtt mutatja meg, hogy milyen határokkal rendelkezünk.

4. Gyakorlás

A negyedik lépés pedig annak felismerése, hogy ezen a területen tudunk fejlődni, és hogy ezért teszünk is. Olvasunk, elsajátítjuk az asszertív kommunikáció alapelveit egy asszertivitás tréningen, önismerettel foglalkozunk csoportos vagy egyéni terápiában, és egyre több szituációban leszünk képesek határokat tartó, win-win kapcsolatokat eredményező, jobb világot építő módon benne lenni.

Minden vélemény számít!

 

Források

  • Bishop S. (2008). Asszertivitás. Budapest: Manager.
  • Bolton R. (1986). People Skills: How to Assert Yourself, Listen to Others, and Resolve Conflicts. New York: Simon & Schuster.
  • Davenport, B. (2014). Building Confidence: Get Motivated, Overcome Social Fear, Be Assertive, and Empower Your Life For Success. Bold Publisher.
  • https://www.mozaweb.hu/Lecke-AKO-A_Fold_amelyen_elunk_4-Ki_lakik_itt_Telepulestipusok_es_a_nepesseg-105364
  • https://www.udemy.com/learn-boundaries-communication-assertiveness-skills/learn/v4/t/lecture/451564
  • Hadfield S., Hasson G. (2012). Asszertivitás – Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket? Budapest: Scolar.
  • Lund, J. L. (1999). How to hug a porcupine: Dealing with toxic and difficult to love personalities. Salt Lake City, Utah: The Communications Company.
  • Rambala É. (2012). Az erőszakmentes kommunikáció alapjai. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
  • Rosenberg, M. B. (2001). A szavak ablakok vagy falak. Budapest: Agykontroll.
  • Rosenberg, M. B. (2005). Így is lehet nevelni és tanítani. Budapest: Agykontroll.
  • Watzlawick, P., Beavin, J. H., Jackson, D. D. (2009). Az emberi érintkezés. Formák, zavarok, paradoxonok. Budapest: Animula.