Egy tiszta rajzelemzési módszer

Ebben a bejegyzésben szeretnék bemutatni egy rajzelemzési módszert, amely akár David Grove, a Tiszta módszerek alkotójának tollából is születhetett volna, majd megvizsgálom, milyen további lehetőségek rejlenek benne.

Rajzelemzés

prof. dr. Vass Zoltán

prof. dr. Vass Zoltán

A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatójaként gyakorlatilag nem lehet nem összefutni a rajzelemzéssel. Intézetünk vezetője, prof. dr. Vass Zoltán, a világ egyik legelismertebb szakértője kifejezéspszichológia tárgyában, több mint 40 könyve és 200 tudományos publikációja jelent meg ebben a témában.

Ötlépéses intervenciós modell

Rendkívüli módon megörültem, amikor sikerült ráakadnom Vass Zoltánnak erre a modelljére, ami nagyon közel áll a tiszta módszerekhez! Ritkán találkozom ilyesmivel. Prof. dr. Vass Zoltán az általa kifejlesztett specifikus rajzelemzés módszert ötlépéses intervenciós modell-nek nevezi. A modell alaptézisei gyakorlatilag szó szerint megegyeznek a tiszta módszerekével.

Milyen modell ez a modell?

Ez a rajzelemzési módszer gyakorlatilag tiszta elveken alapszik – az ötlépéses intervenciós modell teljes leírásában (Vass, 2011)  szó szerint szerepelnek a lenti a mondatok, amelyek gyakran elhangoznak a Tiszta Kommunikáció tréningeken és amelyeket mi rajzolás nélkül, belső képeinkkel (a metaforákkal) gyakorlunk a résztvevőkkel:

  • a kliens saját maga talál megoldást problémájára
  • a terapeutikus “repertoár egyik legértékesebb eszköze
  • “a kliens „nem tud nem megváltozni”.”
  • neurolingvisztikus programozás és az ericksoni hipnoterápia bizonyos elemeit is magába foglalja
  • fontos, hogy a terapeuta szó szerint abban a formában alkalmazza, ahogyan alább megadjuk, ne tegyen hozzá semmit és kerülje el a felesleges magyarázatokat. Nem javasolhat és főként nem erőltethet megoldásokat.”
  • elkerülhető a kliens ellenállása”
  • beindítja a kliens önismereti tevékenységét
  • bizonyos típusú terapeuták számára a módszer nehéz eleme, hogy ebben a szakaszban nem szabad kérdezni és magára kell hagyni a klienst
  • a módszer elengedhetetlen része a terapeuta „visszavonulása” és a kliens rendszerének tiszteletben tartása a teszt folytatásában is, mert másként nem tud kibontakozni a változás
  • sokaknak nehéz szóban beszélni kapcsolataikról”, problémáikról, “sokkal könnyebb képi formában viszonyulni hozzájuk
  • a módszer segítségével a kliensek “externalizálják, tárgyiasítják a megfoghatatlan gondolatokat
  • a kialakuló térkép vizuális formában ábrázolja a kliens életét, olyan rendszerként mutatja be, amelynek nemcsak komponensei és interakciói vannak, de ezek akár meg is változtathatók. Bár a kliens nem gondol bele, de munka közben döntéseket hoz életéről, ezeket a papíron és saját magában is rögzíti.
  • A konzultáció után valódi változások indulnak el a kliens életében, amelyek tartósságához hozzájárul, hogy a kliens önmagának tulajdonítja a felismerést és a változást is.

Az intervenció

Lássuk a rajzvizsgálat (ami nekem inkább terápia) leírását: “Az ötlépéses intervenciós modell (Vass, 2004e, 2006, megjelenés előtt) olyan rajzteszt, amelynek rajzi része igen egyszerű: a kliens csupán köröket rajzol, amelyet a számára fontos embereket ábrázolják. A vizsgálatvezető (ebben az esetben inkább terapeuta) ezután kérdéseket tesz fel, amelyek elgondolkodtatják a klienst. A módszer érdekessége, hogy a kliens saját maga talál megoldást problémájára. A terapeuta csupán segíti ezt a folyamatot, a megoldások a kliensben születnek meg.”

Az ötlépéses intervenciós modell

Az ötlépéses intervenciós modell

Az instrukció

Rajzoljon egy nagy kört a lapra és képzelje el, hogy ez a nagy kör jeleníti meg az Ön életét, amilyen most éppen. Rajzoljon kisebb köröket, amelyek azokat az embereket jelentik, akik fontosak Önnek – családtagok, barátok, ellenségek, szomszédok, bárki, akit szeretne ábrázolni. Az embereket ábrázoló körök lehetnek a nagy körön belül vagy azon kívül, összeérhetnek, átfedhetik egymást vagy lehetnek távol egymástól. Rajzolhatja kicsire vagy nagyra őket, attól függően, hogy mennyire fontosak. Bárki rajta lehet a lapon, akár él, akár nem, lehet a családhoz tartozó vagy azon kívüli személy is. Rajzolja bele önmagát is a körbe! Az embereken kívül életének más fontos területeit is ábrázolja, kedvenc elfoglaltságait, háziállatot, Istent vagy bármit. Írjon kezdőbetűt (vagy teljes nevet) minden körhöz, hogy később is tudja, mit ábrázolt vele. Fontos, hogy problémáit, betegségét is lerajzolja, arra a helyre, ahová tartoznak. Bárhogyan rajzolhat, nincs jó vagy rossz megoldás.

A folyamat

“A térkép értelmezése öt szakaszból áll, és a semleges leírásból fokozatosan vezet át a terápiás intervencióba.

Első lépés: fenomenológiai leírás

Az értelmezés első szakasza a fenomenológiai leírás. Ebben a szakaszban a kliens elmondja, mit rajzolt, a terapeuta nem szól közbe és nem kérdez, csak figyel elfogadó, támogató attitűddel.

Második lépés: tisztázó kérdések

A második lépésben a terapeuta kérdez a körök méretéről, átfedéséről, a köztük levő távolságról, bizonyos kapcsolatok közelségéről, vagy arról, ami hiányzik a rajzból. A kliens válaszol és a válaszok megfogalmazása közben már ebben a szakaszban gyakori, hogy olyan felismerésekre jut, amelyeknek addig nem volt tudatában. A terapeuta nem javasol változtatást, csak tisztázó kérdéseket tehet fel.

Harmadik lépés: lehetőségek

Az értelmezés harmadik szakaszában a terapeuta megkérdezi a klienst, hogy tetszik-e neki a rajz, elégedett-e vele, szeretne-e valamit megváltoztatni rajta. A válaszban a kliens „madártávlatból”, nagyobb pszichológiai távolságból reflektál életére, gyakran változtatni is szeretne a rajzon vagy az életében. A klinikus ezt segíti azzal, hogy lehetőségeket vet fel, például: mi lenne, ha közelebb kerülne egymáshoz ez a két kör? Ha szorosabb lenne a kapcsolat? Bekerülhetnek-e ezek a kis körök a nagy körbe? Ha ez a kapcsolat megváltozna, akkor mi történne ezzel a másikkal?

Negyedik lépés: a probléma

Az értelmezés negyedik szakaszának tárgyát a betegség (problémák, tünetek) képezik. Ha a kliens nem rajzolta le őket, akkor a terapeuta a következő instrukció adja (szó szerint így): „Illessze be a képbe oda, ahova szeretné”. Ez instrukció a probléma elfogadásának belső műveletét készíti elő. Ezután megkérdezi a következőket, minden egyes instrukciót külön kezelve, bőséges időt adva az egyes mondatok után és kivárva, amíg a kliens elaborálja válaszait: „Melyik személyt vagy kapcsolatot befolyásolja ez, és milyen módon?”,„Mi változik, ha kisebbé varázsoljuk a betegséget, összezsugorodik és hatásai csökkennek?”, „Milyen dolgok vagy kapcsolatok kezdenek el növekedni helyette?”, „Milyen kapcsolatok lesznek szorosabbak – vagy esetleg távolibbak?

A terapeuta nem ad tanácsot és nem értelmez. Kérdései csak tisztázó kérdések lehetnek, burkolt javaslatok és véleménynyilvánítás nélkül. A kliens meghallgatása közben arra is figyel, hogy saját világmodellje szerint ellenőrizze a válaszok ökológiai validitását. Nem mindegy például, hogy mennyire zsugorodjon össze a probléma, mert lehetséges, hogy teljes eltüntetése olyan hatással lesz a kliens életének más területeire (párkapcsolat, munkahelyi kapcsolatok stb.), amire a kliens magától nem gondolna. Ha a terapeuta problematikusnak ítél valamely változást, kérdéssel rávilágíthat a következményekre, de sohasem sugallhatja saját megoldását.

Ötödik lépés: időperspektíva és a változás

Rajzvizsgálat

Rajzvizsgálat

Az ötödik szakaszban az időperspektívát terjeszti ki a terapeuta: „Ha két évvel korábban találkoztunk volna, mielőtt még megjelentek a tünetek, és akkor rajzolt volna, akkor hogyan nézett volna ki ez a kép? Elmondhatja szóban vagy újrarajzolhatja a képet.” Miután a kliens válaszolt, vagy újrarajzolta a képet, a terapeuta megbeszéli vele a különbségeket és a kliens felismeréseit. Ezután visszatérnek az első rajzhoz, és a jövő következik: „Mit szeretne, hogyan nézzen ki ez a kép egy év múlva? Hogyan rendezi át a köröket a kívánt változásokhoz?

Az instrukció minden részlete lényeges, például a változást annulláló feltételes megfogalmazás (nézne ki, rendezné át) helyett a terapeuta állításokat (nézzen ki, rendezi át) tesz, megelőlegezve, magától értetődnek kezelve a változások bekövetkezését.

Miután megbeszélték a választ, a terapeuta folytatja: „Ha csak egyetlen dolgot változtathat meg, egyetlen apró dolgot ezen a lapon, akkor min változtat?” A kliens válasza után: „Mit kell ehhez először megtenni?” Ismét elegendő időt hagyva, a terapeuta folytatja: „Hogyan fog hozzá?

A metódus alapja, hogy a körök változtatása, például méretük csökkenése más köröket is megváltoztathat a papíron éppúgy, mint a valóságban. A rendszer egyetlen komponensének változása a teljes rendszert átalakítja, ha a megfelelő komponenst változtatjuk a megfelelő irányban. A terapeuta feladata ebben a szakaszban, hogy külső megfigyelőként gondosan ellenőrizze, hogy a kliens által megtalált változás megfelel-e három feltételnek: (1) nagyon konkrét, kivitelezhető, „fizikailag látható” cselekvésnek kell lennie, aminek a kliens megadja az idői kontextusát (például holnap reggel 10 órakor) és a helyszínét (például a saját szobámban); (2) csak apró dolog lehet, hosszú távú, életre szóló fogadalom helyett egyetlen, könnyen elvégezhető cselekvés (például megkeresem a fényképalbumot); végül csak olyan cselekvés lehet, ami a kliensen múlik, a kliens indítványozza és nem függ másoktól, a sorstól vagy a véletlentől (például nem jó az, hogy nyerek a lottón).

Ha ez utolsó feladat nehéz a kliens számára, akkor a terapeuta a következő kérdésekkel segíthet: „Mi legyen helyette?” (a probléma helyett), „Hogyan akarja elkezdeni?”, „Milyen erőforrásait (képességeit, tapasztalatait) használja fel hozzá?”, esetleg „Milyen segítséget keres még hozzá?”.

Végül a terapeuta ezzel a pozitív szuggesztióval zárja az ülést: „A vizsgálatok szerint ez a teszt előrejelzi a változást”.”

Az alábbiakban röviden összefoglalom a tiszta módszerek történetét, bemutatom a tiszta nyelvet, majd megvizsgálom, mit tudnánk áthozni a tiszta módszerek fejlődési tendenciájából az Ötlépéses modell fejlesztésébe.

David Grove és a Tiszta módszerek

David J. Grove

David J. Grove

David Grove

David John Grove (1950–2008) maori származású pszichoterapeuta, aki egész munkásságát terapeutikus módszerek kidolgozásának szentelte. Az általa kidolgozott összes metodika a non-direktív, humanisztikus pszichológia alapelvein nyugodva, az NLP és a hipnoterápia eszközrendszerét továbbfejlesztve belső változások generálásában, traumatikus emlékek feldolgozásában, személyes fejlődésben igyekszik segíteni. Ma a pszichoterápia mellett a coachingban és az üzleti életben használják a tiszta módszereket.

A tiszta módszerek közös sajátossága, hogy a lehető legkevésbé próbálják befolyásolni a klienst és az ő emlékeit. Ennek történelmi háttere a nyolcvanas évek végén megjelenő abúzus pánik az USA-ban (Szummer, 2005), hiszen David J. Grove pályájának elején szexuális abúzuson átesett, és háborúban traumatizált páciensekkel foglalkozott. A tiszta szó ebben a közegben azt jelenti, hogy a terapeuta kérdéseivel nem ültet el “fals emlékeket” a páciensben, nem törekszik a traumatikus emlék feltárására, pusztán annak jelenbéli hatásaira összpontosít. Az első lépcsőként kidolgozott tiszta nyelv nevű módszerre később ráépült a metaforaterápia, a tiszta tér, és a HATványozó rendszere.

Tiszta nyelv

A tiszta nyelv összetevői:

  • A 12 tiszta kérdés,
  • A kliens válaszai szó szerint,
  • A kliens nonverbális jelzései,
  • Más vokális minőség (lassabb, halkabb beszéd).

A szó szerinti visszaismétlés elengedhetetlen része a tiszta nyelvnek. Ebben a fajta kommunikációban nincs átkeretezés, parafrazeálás, értelmezés, magyarázat. A beszélő szavai helyett non-verbális jelzéseit is használhatjuk, ekkor is annak pontos visszatükrözésére törekszünk. A 12 tiszta kérdés a tiszta nyelv alapja, kiegészítve néhány speciális kérdéssel. Az alap 12 kérdés közé tartozik például az alábbi négy:

  • És milyen X az X?
  • És honnan jöhetett X?
  • És mihez hasonlít X?
  • És mit szeretne X, ha történne?

ahol X a beszélő szavainak visszaismétlése szó szerint. A kérdező vokális kvalitásai, valamint a kérdések minősége egyfajta autohipnózist ér el a beszélőnél, aki igen gyakran becsukja a szemét és belső világában dolgozik.

A tiszta nyelv segítségével történik azután a metafora terápia, a modellezés vagy a tiszta tér lebonyolítása, attól függően hogy milyen közegben, milyen problémára, milyen klienssel dolgozunk. A HATványozó nevű módszerben (The Power of Six) drasztikusan tovább csökkent a felhasználható tiszta kérdések száma.

Mi a kapcsolat az ötlépéses modell és a tiszta módszerek között?

Az ötlépéses modell egy rendkívül hatékony módszernek tűnik a vizsgálatok szerint (Vass, 2011), amely ráadásul igen egyszerű, rövid idő alatt lebonyolítható és szinte semmi nem szükséges hozzá. A bevezetőben említett, ötlépéses modellre is igaz tiszta elvek David J. Grove teljes életművében jelen vannak. A terapeutikus módszerek kifejlesztésével töltött 25 éve alatt az elvek maguk nem, de a rá épülő módszerek változtak. David metodikáinak fejlődésében 1984 és 2004 között jól nyomon követhető a non-direktivitás folyamatos erősödése (Grove, 2004). Ennek kontextusában megpróbálom megvizsgálni, hogy függ össze a két modell és milyen lehetőségek előtt áll az ötlépéses módszer.

David korai munkájához hasonlatosan, az ötlépéses modell intervenciója a tiszta elvek egy korábbi megvalósítása, vagyis a terapeuta szuggesztiók és némi hipnózis szintjén beavatkozik a kliens folyamatába. David úgy vélte, hogy a “a kliens saját maga talál megoldást problémájára” elv megvalósulása és ennek folyományaként elérhető mély, tartós változás valószínűsége fokozható azzal, hogy az intervenciók tisztaságát javítjuk, vagyis minél több lehetőséget a kliens kezébe adunk és csökkentjük a terapeuta szerepét, beavatkozásának mértékét.

Saját tapasztalatom is azt mutatja, hogy minél szűkebb keretek, minél szigorúbb terapeutára vonatkozó szabályok, minél kisebb beavatkozás mellet valósítjuk meg a tiszta elveket, annál nagyobb lesz a kliens rendszerének szabadsága és így a változás lehetősége. Ezért az alábbiakban felteszek néhány kérdést, teszek 10 javaslatot arra, amit esetleg érdemes lehet kipróbálni a további ötlépéses modellel kapcsolatos tesztelések alkalmával.

Javaslataim azon a nézeten alapszanak, hogy mélyebb és tartósabb változást  tudunk elérni akkor, amikor a lehető legkevésbé avatkozunk be a kliens folyamatába, és minimalizáljuk a hipnotikus vagy szuggesztív megjegyzéseket.

1.) A cikkben nincs pontosan kifejtve, hogy mit takar, hogy a “terapeuta kérdez […] arról, ami hiányzik a rajzból“. – Ha nem a kliens felvetése az, hogy valami hiányzik, akkor a kérdezés nem tiszta. Minél kevésbé avatkozunk be egy folyamatba, vagyis minél tisztábbra hagyjuk, annál több lehetőséget adunk a kliensnek a változásra.

2.) “A terapeuta kérdez a körök méretéről, átfedéséről, a köztük levő távolságról, bizonyos kapcsolatok közelségéről” – Nincs pontosan kifejtve, hogyan kérdez a terapeuta. Igazán hatékonynak akkor gondolom a kérdezést, ha tiszta kérdésekkel zajlik, például: Milyen kör az a kör? Még valami erről a körről? Van kapcsolat eközött és aközött a kör között? És amikor X, mi történik Y-nal?

3.) Azt is nagyon fontosnak érzem, hogy amikor a kliens mond valamit, ott a terapeuta szó szerint ismételje vissza a hallottakat (X-szel, Y-nal jelöltem a kliens szavait például az előző mondatban). A tiszta módszerekben teljes szintaxisnak hívjuk azt a három összetevős terapeutikus eszközt, amikor a kliens válasza után így folytatjuk: “1. És X. (Itt az X helyén visszamondjuk neki szó szerint az adott kifejezést, mondatot, vagy amit fontosnak gondolunk több mondat közül.) 2. És amikor X, 3. még valami X-ről?” (természetesen bármilyen más tiszta kérdés következhet az “És amikor X, …” befejezéseként). Így hangozna ez egy példában KLIENS: Összezavarodtam. TERAPEUTA: És összezavarodott. És amikor összezavarodott, még valami arról, hogy összezavarodott? Ez a szó szerinti visszamondás ad a kliensnek egy olyan visszajelzést, hogy őt tényleg meghallották, komoly megerősítést kap, az ő tartalma megjelenik a külvilágban és intenzívebb lesz az élménye is. Tapasztalatom szerint ennek önmagában is terapeutikus értéke tud lenni.

Körök

Körök

4.) “A klinikus ezt segíti azzal, hogy lehetőségeket vet fel, például: mi lenne, ha közelebb kerülne egymáshoz ez a két kör? Ha szorosabb lenne a kapcsolat? Bekerülhetnek-e ezek a kis körök a nagy körbe?” – Ezt a viszonylag direkt beavatkozást a tiszta módszereken alapuló metafora terápiában és a későbbi tiszta módszerekben leginkább akkor vetjük be, amikor a kliens úgy tűnik, nem tud magától megoldásra jutni. Sok esetben nincs erre szükség, a kliens magától is talál megoldást. Első körben elég lehet ennyi: “És mi tud történni?”

5.) A problémát/tünetet jelképező körrel kapcsolatban teszik fel az alábbi kérdéseket: „Mi változik, ha kisebbé varázsoljuk a betegséget, összezsugorodik és hatásai csökkennek?” – Erről a kérdésről is ugyanazt gondolom, mint amit az előző pontban lévőkről írtam: a klinikus elképzelését tükrözik arról, hogy a rendszerben minek kellene történnie. Ezekre a fajta kérdések nem mindig indokoltak, mert a kliens magától észreveheti egyrészt azt, hogy mire van szüksége, másrészt hogy azt hogyan tudja elérni. Viszonylag gyakran előfordul, hogy a klinikus elképzelése a változásról és a kliens megoldása nem fedik egymást.

6.) Miután térben feltérképeztük a rendszert az ötlépéses modellel, ebben a módszerben is jöhet az időbeni munka: “„Ha két évvel korábban találkoztunk volna, mielőtt még megjelentek a tünetek, és akkor rajzolt volna, akkor hogyan nézett volna ki ez a kép? Elmondhatja szóban vagy újrarajzolhatja a képet.” Miután a kliens válaszolt, vagy újrarajzolta a képet, a terapeuta megbeszéli vele a különbségeket és a kliens felismeréseit. Ezután visszatérnek az első rajzhoz, és a jövő következik: „Mit szeretne, hogyan nézzen ki ez a kép egy év múlva?” – Elképzelhető, hogy a konkrét időmegjelölést kihagynám, az időt is a lehető legelmosódottabban próbálnám behozni az intervencióba: A tünetek megjelenése előtt hogyan nézett volna ki ez a kép? ésMit szeretne ha történne?

7.) “Az instrukció minden részlete lényeges, például a változást annulláló feltételes megfogalmazás (nézne ki, rendezné át) helyett a terapeuta állításokat (nézzen ki, rendezi át) tesz, megelőlegezve, magától értetődnek kezelve a változások bekövetkezését.” – Az e mondat mögötti filozófia David 25 éves munkássága alatt teljesen kikopott a beavatkozásokból. Azzal, hogy a terapeuta változást szeretne elérni és ezt nyilvánvalóan ki is fejezi, a felelősség egy részét magára veszi (elveszi a klienstől). Ez a rész jóval közelebb van a hipnoterápiához és az Ericksoni módszerekhez, mint a David Grove féle tiszta módszerekhez, főleg azok késői szakaszában.

8.) „Ha csak egyetlen dolgot változtathat meg, egyetlen apró dolgot ezen a lapon, akkor min változtat?” – Ugyanazt a fentebb leírt hipnotikus behatást érzékelem az “apró dolog”-ban. Ismerve David késői hozzáállását, én itt is meghagynám a kliensnek azt a szabadságot, hogy eldönthesse, neki ez kicsi vagy nagy ez a változás. Talán ez lehetne a kérdés: “És X. És amikor X, mi történik utána?” Ebben a kérdésben nincs benne sem a változás szó (amit mi gondolhatunk fontosnak), nincs benne az, hogy a kliens akarja a változást (mert lehet hogy a rendszer egyszerűen megérett rá), és nincs benne hogy a változás apró.

9.) “A kliens válasza után: „Mit kell ehhez először megtenni?”” – A kell szót teljes lelki nyugalommal kihagynám, például: “Mi lehetne az első lépés?

10.) “Végül a terapeuta ezzel a pozitív szuggesztióval zárja az ülést: „A vizsgálatok szerint ez a teszt előrejelzi a változást”.” – Lehet hogy inkább arra kérném, élje át, mennyire más az az állapot, ami most van, és az, amit felvázolt a jövőre nézve. Adjon magának időt, hogy megtapasztalja és átélje a különbséget a két állapot között.

Felvetéseimet követően még írok egy pár mondatot arról, hogy David Grove hogyan fejlesztette tovább módszereit és ez milyen hatással lehet az ötlépéses intervenciós modellre.

Mi történhet utána?

A tér bevonása az ötlépéses intervenciós modellben megtörténik – ez volt David Grove módszereinek második lépcsője a képek/metaforák használata után. A tér és a képek együttes felhasználását követően jött rá arra, hogy még mélyebb és tartósabb változások köthetőek a terapeuta ennél is minimálisabb felelősségvállalásához, az iterációk és az Emergent Knowlegde teóriájának felhasználásához. Így utolsó módszereinek egyikében, a HATványozóban a tér és a probléma felvázolását követően pusztán egyetlen kérdést tett fel a kliensnek és a tér releváns pontjainak: És mit tud(sz) még? A felelősség teljes átadása, a terapeuta tevékenységének a végletekig történő leegyszerűsítése tapasztalatom szerint komoly kihívást jelenthet még azoknak a terapeutáknak is, akik egyébként a tiszta módszerekben otthon vannak.

Tudásom jelenlegi szintjén – elvégeztem az intergatív hipnoterapeuta képzést (NLP, Ego-State, KIP) és használom David Grove többi eszközét is – annyira hihetetlenül katartikus és mély változásokkal, mint a HATványozó, egyik általam ismert módszer sem kecsegtet. Sajnos kutatási eredmények nem állnak egyelőre rendelkezésre a késői tiszta módszerek hatékonyságáról. Ezzel együtt is remélem, hogy sikerül olyan rajzvizsgálati módszert alkotni, amely magában foglalja David Grove későbbi módszereinek felfedezéseit is. Szívesen segítek! :)

Források

 

Szerző: Tamás Katalin

Rajzelemzés

Rajzelemzés