A terápiás metaforák titka – hogyan érj el gyors és tartós változást?

Metaforák segítségével megismerhetők és változtathatók a tudattalan sémái, valamint a rájuk épülő érzések, gondolatok, és a viselkedés.

Egy átlagember percenként 6 metaforát használ beszéd közben (Tosey, Sullivan, Meyer, 2013). Ilyen hétköznapi metafora például az, amikor úgy számolunk be lelkiállapotunkról, hogy “majd fel robbanok”, amikor kijelentjük, hogy “felfelé mászom a ranglétrán”, vagy amikor “gyümölcsöző kapcsolat”-ról beszélünk.

1.    A metaforák megmutatják a tudatalatti struktúrákat

A metaforák lényege, hogy egy dolgot egy másik segítségével értünk és tapasztalunk meg (Lakoff és Johnson 2008), vagyis összekötik az ismeretlent az ismerttel. A legfrissebb kutatási eredmények szerint a metaforikus nyelv ablakot nyit a lelki működésre, a mentális reprezentációkra és egyben alakítja is ezeket, így az időérzékelést, szociális kogníciót, memóriát, politikai attitűdöket, vagy az érzelmeket. A metaforák alapvetően meghatározzák tehát a keretet, amiben valaki gondolkodik, viselkedik, vagy érez egy adott témát illetően.

Az, hogy egy metafora segítségével teszünk számunkra ismeretlen dolgot ismerőssé, úgy is megfogalmazható, hogy a metafora segít a tudattalanból tartalmat közvetíteni a tudatos tartományba. A kettős síkon mozgó metaforikus kifejezések lehetővé teszik, hogy a tudat számára nehezen hozzáférhető jelentések szavakká formálódjanak és tudatossá váljanak (Szabó, 2013), vagyis összekapcsolja az elsődleges és másodlagos folyamatokat.

2.    Ha a metaforák változnak, mi is változunk

Terápiás közegben többek között Angus és Korman (2002) vizsgálta a metaforák előfordulásának gyakoriságát: 31 személyközpontú ülés szó szerinti átiratában összesen 6064 metaforát azonosítottak. Ez átlagban 195 metafora ülésenként, melyekben a kapcsolat mint konfliktus, a házasság mint börtön, az érzelmek visszatartása, a düh robbanékonysága, az én elakadt/fagyott kategóriákba tartozó metaforák fordultak elő a leggyakrabban.

Számos pszichoterápiás módszer (pl: szimbólumterápia, NLP, hipnózis, KIP, Metafora terápia) alapszik azon a feltételezésen, hogy a kliens belső lelki struktúrájának változása a hozzá kapcsolódó érzelem, viselkedés, gondolkodás megváltozását is magával hozza. Megfelelő átdolgozás után a fenti példáknál maradva a kapcsolat csatorna, a házasság lakóépület, az érzelmek áramlása, a düh erejének hasznosítása, vagy az én rugalmassága lehet például a mentális reprezentációk új formája.

Ezek a módszerek segítenek abban, hogy biztonságos közegben megváltozhassanak a belső képek, és így – akár sok-sok éves próbálkozás után – végre másképp tudjunk gondolkodni, érezni, viselkedni.

3. A képi változások integrálhatóak a mindennapokba

Ahhoz, hogy a képi szinten létrejött változások a való életben is kifejeződhessenek, minden fent felsorolt módszer fontosnak tartja az integrációt a másodlagos folyamatok szintjén, vagyis a megbeszélést, a megértést, jelentés társítását és beillesztését a hétköznapokba. Az elsődleges, képi folyamatok integrálása során a kliens általában annyit lát meg az összefüggésekből, amivel épp meg tud küzdeni, a segítő értelmezései pedig ezt tovább tudják tágítani.

Mivel a kliens válaszai belülről generálódnak, teljes mértékben rá szabottak, ő dolgozott meg érte, ezért a megoldást teljesen a magáénak tekinti. Emiatt megnő a kliens felelősségvállalása abban az irányban is, hogy tegyen a változás megvalósulásáért. A megoldás gyakran egyetlen 50 perces ülés alatt megszületik, ugyanakkor megvalósításához sok esetben szükség lehet hosszabb együttműködésre, terápiás kapcsolatra.

A Metafora terápia és a Tiszta Kommunikáció

8 év különböző módszerekkel való munka után jelenleg a Metafora terápiát tartom az általam ismert leggyorsabb és legtisztább útnak a tudattalan metaforáinak eléréséhez.

A belső képek elérése és fejlesztése ebben a módszerben 12 Tiszta kérdés és a kliens szavainak szó szerinti használatával történik. A Tiszta kérdések alkalmazása során ki tudnak bontakozni a kliens egyedi problémájára vonatkozó saját szimbólumok és metaforák. Ezeket a metaforákat feltérképezve olyan információk birtokába kerül a kliens, amelyek korábban nem voltak elérhetőek számára. A Tiszta kérdések közül álljon itt példaként hat. A kérdésekben az “X” a kliens szavait jelenti szó szerint.

  1. És milyen X az X?
  2. És van-e még valami X-ről?
  3. És hol lehet X?
  4. És mihez hasonlít X? vagy És X olyan, mint micsoda?
  5. És van kapcsolat X és Y között?
  6. És amikor X, mi történik Y-nal?

Rövid részlet egy David Grove, a Metafora terápia megalkotója által vezetett ülésből:

Kliens: Nem érzem magam nőiesnek.
David Grove: Amikor nem érzed magad nőiesnek, hol nem érzed magad nőiesnek?
K: Az elmémben és a testemben.
DG.: És amikor nem érzed magad nőiesnek és az elmédben van, az elmédben hol?
K: Elöl.
DG.: És amikor elöl van az elmédben, mihez hasonlít?
K: Nagy szikla.
DG.: És van-e még valami nagy szikláról?
K: Barna, fekete, és lyukak vannak benne, és sár.
DG.: Barna, fekete és lyukak vannak benne és sár. És van-e még valami róla?
K: Csúszós és csapkod szerteszét.

A „Tiszta” kérdések teljesen nyitva hagyják a kliens számára az összes lehetséges megoldást egy adott helyzetben: nem adnak a szájába teendőket, potenciális megoldásokat, feltételezéseket.

A Tiszta kérdések ereje megdöbbentő: a legtöbb esetben már egyetlen ülés drasztikus változást eredményez abban, hogyan látja egy kliens a problémáját, kérdését. A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetének keretein belül írt szakdolgozat több, mint 20, egyetlen Tiszta Kommunikációs ülésen részt vett kliens véleményét idézi. Talán a legjellemzőbb közülük: “Megfogalmazódott bennem a probléma gyökere, és az is, hogyan tudok változtatni rajta.

A segítők véleménye

A Tiszta kérdéseket elsajátító segítők lelkesedése sem kisebb, mint klienseiké:

Érzelmi kútfúrás – “Ha vizet akarsz fakasztani, akkor nem mindegy, hogy évek óta gereblyével kapirgálsz valahol, vagy nekiállsz valóban a megfelelő szerszámokkal. A Tiszta Kommunikáció olyan, mint egy érzelmi kútfúrás. Gyors eredmények egy hatékony eszközzel.” | dr. Bőze Réka

Mekkora ajándékot kaptam a tréningen! Innentől ha jönnek a rendelőbe és elkezdenek panaszkodni, végre nem csak az lesz, hogy ezt megengedem, hanem tudok könnyíteni magamon és segíteni nekik, hogy meg tudják ezt fordítani. Egyszerűen gyönyörű!” | Dr. Endes Györgyi, háziorvos

A Tiszta kérdések olyanok, mint egy kötél. Az ember viszi magával egy sötét barlangba és tudni fogja, hol a kijárat. A kötél mentén fel lehet fedezni, hogy mi van a sötét barlangban, azaz a másik emberben, és vissza is tudunk jönni, a világosságba, a megértéshez.” | Nagy Ágnes klinikai szakpszichológus

Híd a másik emberhez – “Eszköz, amit be tudok építeni bármilyen hétköznapi helyzetbe. Mindig szerettem volna ilyen szintű kapcsolatot másokkal.“ | Perák Eszter grafológus

Varázsgomba – “Elkezded használni, és ahol eddig poros út volt, ott kiragyognak a részletek. Megtelik a hely lélekkel, tündérekkel, izgalmas felfedezésekkel. Hasznos, ha a tarsolyodban van.” | Boldog Dániel Zoltán család- és szervezetállító

Bábáskodás – „Végignézhetem, hogy mi születik meg a másikban. Egy csoda. Bennem is újjászületést hívott elő.” | Karda Adolf integrál pszichológus

Használd Te is!

Ha szeretnél Te is egy azonnal használható és erőteljes módszer birtokába jutni, mindemellett mélyebb önismeretet szerezni, gyere el egy Tiszta Kommunikáció tréningre.

Felejthetetlen élmény lesz szakmailag és emberileg is.

További olvasnivalók

Terápiás metaforák

Terápiás metaforák