Tiszta Nyelv

A David. J Grove által kifejlesztett Tiszta Nyelv legalapvetőbb eszközei a Tiszta kérdések, ezekről szól a cikk.

Lássuk először a kontextust: mi is az a Tiszta Nyelv?

A „tiszta” szó azt jelenti, hogy ezekben a segítő módszerekben a kérdező fél a lehető legkevésbé próbálja meg befolyásolni a válaszolót. A Tiszta Kérdések úgy vannak kidolgozva, hogy a kérdező nem tudja a beszélgetésbe belevinni saját előfeltevéseit, világnézetét, hiedelemrendszerét, vagyis nem tudja befolyásolni a másik megnyilatkozásait. Ezzel azt érjük el, hogy az így felszínre kerülő megoldások valóban a másik félhez tartoznak, nem váltanak ki ellenállást, javul a kapcsolatunk, a másik egy minden eddiginél mélyebb meghallgatást tapasztal, és a létrejövő változások tartósabbak lesznek.

Mik a Tiszta Nyelv összetevői?

  • 1. Tiszta Kérdések
  • 2. A kliens válaszai szó szerint
  • 3. A hanghordozás, beszédsebesség
  • 4. A kérdező osztatlan figyelme (vélemény, értelmezés, tanács, feltételezés nélkül)

Mire jó a Tiszta Nyelv?

A Tiszta Nyelv segítségével elért eredmények meglehetősen ámulatba ejtőek tudnak lenni. A válaszadók hirtelen elkezdik egy sokkal mélyebb szinten megérteni a helyzetüket, ami már önmagában is szolgálhat eredményekkel. Sokkal tudatosabbak lesznek saját folyamatukra, egyfajta megfigyelőjévé tudnak válni a saját történéseiknek. Az, hogy valamilyen távolságból tudnak ránézni, új perspektívát, rálátást, belátásokat kínál. Az ülés, a beszélgetés egy bizonyos pontján elérkezik az a helyzet, amikor csak és kizárólag az információ vezet minket. Sem a terapeuta/coach/kérdező, sem a válaszadó nem próbálja meg befolyásolni az eseményeket. És ez az a pont, ahol a valódi változások megtörténhetnek. A kibontakozó megoldás meglepetés lesz a válaszadó, és a kérdező számára is: a rég fennálló mintázat, kérdés, probléma egy az egész rendszer számára hasznosabb módon átalakítja önmagát!! Amikor a korábban egyáltalán nem kívánt, esetleg félelmetes mintázatok valódi erőforrássá tudnak alakulni és a válaszadó mély fizikai változásokat tapasztal – ezek valódi megszentelt pillanatok.

Tiszta Kérdések

A Tiszta Kérdések segítségével folytatható többek között a Metafora TerápiaLássuk most a kérdéseket és azok elhelyezkedését a molekula modellben:

Előhívó kérdések – jelenlegi érzékelés

Jellemzők

  • És milyen … az … ?
  • Még valami …-ről?

Hely

  • És hol van …?

Metafora

  • És mihez hasonlít … ?

Kapcsolat

  • Van kapcsolat … és … között?
  • És amikor …, mi történik …-vel?

Kérdések a jelenlegi érzékelésen kívül

Esemény előtte

  • És mi történik épp előtte, hogy … ?

Esemény utána

  • És mi történik utána, hogy … ?

Forrás

  • És honnan jöhetett … ?

Kimenetel

  • És … mit szeretne ha történne?
  • És mi szükséges ahhoz, hogy …?
  • És meg tud történni?
Tiszta Nyelv Molekula modellje

Tiszta Nyelv Molekula modellje – Metafora Terápia

 Szerző: Tamás Katalin